Bemutatkozás
Bemutatkozás
Kedves Szülőtársunk!
Szeretettel köszöntünk a székesfehérvári babahordozók körében. Mivel érdeklődsz egyesületünk iránt, bizonyára van már több-kevesebb tapasztalatod a babahordozás terén. Azonban ha csak most ismerkedsz vele, engedd meg, hogy összefoglaljuk neked mindazokat az elveket, melyek népszerűsítésére egyesületünk létrejött!
2008-ban három fehérvári anyuka, Derbák Zsuzsa, Szabó Mira Emma és Szalai Rita alapították meg a Székesfehérvári Babahordozó Klubot, mellyel teret biztosítottak a hordozás és kötődő nevelés iránt érdeklődő szülőknek, hogy tapasztalataikat megoszthassák, így segítve egymásnak ezen az akkor még kevesek által járt úton. Azóta a kötődő nevelés elemei, az igény szerinti szoptatás, igény szerinti hordozás és együtt alvás, egyre szélesebb körben váltak ismertté, és elismertté, a klubból pedig létrejöhetett a hasonló nevű egyesület.
A kötődő vagy válaszkész nevelés egy olyan gondozási forma, mely egyszerre kanyarodik vissza az elfeledett tradíciókhoz és emeli be az elmúlt 100 év tudományos kutatásainak eredményeit a csecsemők és kisgyermekek nevelésének gyakorlatába. A 20. század pszichológiai, etológiai és szociológiai kutatásainak eredményei alapján úgy tűnik, hogy a gyerekek egészséges testi és lelki fejlődése szempontjából érdemes újragondolni az elmúlt évszázad nevelési trendjeit, és rehabilitálni a régebbi gondozási formákat, illetve tanulnunk azoktól a kultúráktól, ahol nem távolodtak el ilyen mértékben a hagyományoktól.
Egyesületünk célja, hogy az érdeklődőknek hatékony segítséget nyújtsunk elsősorban a hordozás, másodsorban a kötődő nevelés további elemeinek gyakorlati megvalósításához.
A következőkben olvashatsz egy pár szavas összefoglalót a kötődő nevelés elemeiről.
Igény szerinti hordozás:
Az emberi faj etológiai (utódgondozási) szempontból a hordozottak családjába tartozik, tehát az újszülött elvárása a gondozójával szemben, hogy minél több időt töltsön közvetlen testközelben. Ez a testközelség iránti igény természetes alapszükséglet, melyet a gyerek fejlődése során fokozatosan nő ki. A hordozás lehetővé teszi a szülők számára, hogy a gyerek testközelség iránti igényét úgy elégítsék ki, hogy közben saját szükségleteik se szenvedjenek csorbát. A hordozást tehát nem csupán egy alternatívának tekintjük a közlekedésre, hanem életvitelszerűen építjük be a mindennapokba.
Túl a lelki szükségleteken, a megfelelő hordozóeszközben, az ortopédiai szempontok figyelembe vételével hordozott gyerek fizikai fejlődése is optimális, hiszen biztosítja a csecsemő fejlettségének megfelelő csípő és gerinctámaszt, valamint az idegrendszer fejlődéséhez szükséges, megfelelő mennyiségű vesztibuláris (egyensúlyszervi), és mentális ingert.
Igény szerinti szoptatás:
Szopás közben a csecsemő több szükséglete elégül ki egyidejűleg, melyek közül a táplálkozás csak az egyik. A szoptatás azon túl. hogy a gyerek életének első hat hónapjában a legmegfelelőbb táplálékforrás, hormonális folyamatoknak köszönhetően nyugtató, fájdalomcsillapító hatású is egyben. Biztonságérzetet kelt a gyerekben, és biztosítja a testkontaktust az anyával. Egy csecsemőnek nem csak akkor lehet szüksége anyamellre, ha éhes, hanem rengeteg más szituációban is. Ezért biztosítanunk kell a lehetőségét, hogy ha úgy kívánja, „csak” cumizzon. Ezt nevezzük komfort szopásnak. Gyakorlatban tehát az igény szerinti szoptatás azt jeleni, hogy lehetőség szerint ne korlátozzuk gyerekünk szopását sem a szoptatási alkalmak számának, sem azok időtartamának szabályozásával. Ilyen formán az anyamell pont a szükséges mennyiségű ingert kapja, így a kereslet-kínálat elven, az anyatej mennyisége pont a szükséges mennyiségben és minőségben áll rendelkezésre.
Együtt alvás:
Az újszülöttek alvása, akár a csontozatuk vagy az idegrendszerük, igen fejletlen, mely fokozatosan, a gyerek fejlődésével párhuzamosan válik egyre érettebbé, és alakul ki a felnőttekére jellemző alvási mintázat. Ezt a fejletlenséget, annak sajátosságaival együtt, tudomásul kell vennünk, és az érési folyamatot támogatnunk kell lehetőségeinkhez mérten. A legmegfelelőbb támogatást úgy nyújthatjuk, ha csecsemőnkkel együtt alszunk. Így lerövidítjük a válaszreakció idejét a gyerek éjszakai ébredései során is, segítve ezzel az ősbizalom kialakulását. Az együtt alvás erősíti a szülői kötődést is, mely különösen nagy segítség az édesapák számára.
Amennyiben a fenti elvek némelyike távol áll saját elképzeléseidtől, esetleg egyenesen ellentétes azzal, amit követendőnek tartasz, ne ijedj meg! Ezt itt senki nem fogja rajtad számon kérni. Mindannyian szülők vagyunk, és gyerekeinknek a legjobbat szeretnénk. A rendelkezésünkre álló információk és lehetőségek alapján igyekszünk a lehető legjobb döntéseket hozni, ami sokszor bizony nagyon nehéz. Rengeteg egymásnak ellentmondó véleménnyel találkozni manapság a gyermeknevelés terén. Tudjuk, hogy saját gyereke(i)d nevelését illetően te vagy a legkompetensebb személy, ezért elveidet tiszteletben tartjuk. És ugyanezt várjuk el tőled is a többi taggal szemben. Az itt bemutatott elvekből mindenki annyit és úgy integrál be saját életébe, amennyit hasznosnak ítél. Egyesületünk célja nem a szülőkre nehezedő elvárások szaporítása, hanem az ismeretterjesztés. Ezért kérdezz bátran!
A természetességről:
Egyesületünk támogatja a természetességet nem csupán a gyereknevelés kapcsán, hanem az élet más területein is. Támogatjuk a tudatos vásárlást, a vegyszermenetes kozmetikumok, a környezetkímélő háztartási tisztítószerek használatát, az egészséges élelmiszerek fogyasztását, a szükségtelen adalékanyagok és gyógyszerek felhasználásának csökkentését, a mosható pelenkák használatát, a háborítatlan szülés/születés ügyét, a kórházak baba- és családbaráttá tételét. Rendezvényeinken, kiadványainkban a fenti elvek mellett ezekkel a témakörökkel is találkozhatsz.
Források és ajánlott irodalom a teljesség igénye nélkül:
(W. Ungvári Renáta: A szoptatás kézikönyve, MargotSunderland: Okosan nevelni tudni kell, Dr. William Sears: Éjszakai Gandoskodás)